Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben leírom, hogy teltek az ünnepek itt, a messzi távolban.
A karácsonyom borzalmas volt. Igazán nem is volt Karácsony. Csak egy hétvége, ahol együtt voltam 4 cserediákkal. Lea, Isa, Federico és egy másik városból Gulia, olasz lánnyal. Pénteken én voltam a főszakács, így egész este főztem. A menü bolognai rakott tészta, brevany, somlói galuska volt. Végre valami normális kaja… Szombaton délig aludtunk majd megebédeltünk. Szent Estén MC Donald’s-ban vacsoráztunk. Ez egy nagyon- nagyon szomorú tény. Eredetileg főzni akartunk, majd este elmenni a városközpontba.. ebből főzés nem lett, mivel a város nagy részét lezárták este 8kor. Így főzésre idő nem jutott, az út oda, pedig több mint egy óra busszal. Vacsora után körbesétáltunk a főéren. Mindenfele csak hatalmas tömeg volt, alig lehetett mozdulni. A kínaiakról tudni kell, hogy nem ünneplik a karácsonyt. Mindenki az utcán volt, mikulás sapkában, világító nyuszi fülben…és minden a képzelet határáig. Az utcán világító kütyüket lehetett venni. Este cska sétálgatunk, majd amikor a tömeg elindult futva az utcán, én úgy éreztem nem akarom magam összetapostatni, így nem sokkal később hazamentünk.. A rendőrség az utcán hokedlin ült..Majd volt hogy a tömeggel verekedtek. Erről ennyit . Másnap megint közösen főztünk, megebédeltünk, egy kis jelképes ajándékot adtunk egymásnak. Én kaptam egy jó meleg piros sálat. J A karácsonyom ennyi volt. Karácsony utáni héten természetesen tanítás volt.. Egyik délután harcművészet bemutatót kellett tartanunk úgy kb. 2000 diáknak az iskola kosárlabda stadionjában. A bemutató után a tanárunk elvitt minket vacsorázni, majd kocsival mindenkit hazavitt. Még életemben soha nem vitt haza egy tanárom sem kocsival…
December 30.-án utaztunk Sanghajba. _Iskola után hazamentünk, majd kis idő múlva indultunk is a reptérre. A repülőnk este 20:30kor volt. Nagyjából minden gond nélkül indultunk. Én mondjuk nagyon rosszul éreztem magam..gyomorrontásom volt az aznapi ebédtől, lázas voltam. Jól kezdődik az új évem is. Az út 2 és fél órás volt. A sanghaji reptéren taxit fogtunk, hogy eljussunk a hostelbe. Végül az út 96 km hosszú volt, a taxiért közel 20000-t füzettünk. Nagyon drága volt kínai árakhoz képest. Este lázas voltam, szerintem még egy kezdetleges tüdőgyulladást is sikerült összeszednem. Másnap szintén betegen, a városban sétáltunk, vásároltunk. Szilveszter estéjén egy gyönyörű, elegáns helyen voltunk Sanghaj szívében. A belépő átszámítva 10.000 Ft- volt. Egy épület 6. emeletén. A hatalmas teraszról gyönyörű kilátás nyílt Sanghajra. Minden ki volt világítva, de tűzijáték nem volt éjfélkor. Kettőig bírtam, majd visszamentünk a hostelbe páran, mivel megint lázas voltam. Vasárnap a francia negyedet akartuk megnézni, három órát sétáltunk össze vissza, megkérdeztünk egy csomó embert, hogy merre találjuk, de midig elküldtek minket valahova, majd onnét visszaküldtek, mert hogy nem ebben az irányban van..stb. Végül nem igazán találtuk meg a helyet, amit kerestünk. Így átfagyva visszamentünk ismét a hostelbe. A következő nap reggel korán keltünk, hogy megnézzük a híresebb múzeumokat Sanghajban. Amikor a metrón szálltunk volna át, Isa rosszul lett, leesett a cukra, majd kis híján elájult. Így gyorsan elsősegély neki..még jó hogy emlékeztem valamire, amit Vörös Kereszten tanultam otthon. Ezenkívül az egyik olasz lány is tudta mit kell csinálni. Végül egy kínai férfi hívta a mentőket és értesítette a biztonsági őröket, hogy segítsenek a megálló bámészkodókat elküldeni. 20 perc elteltével megérkezett a segítség, majd bevitték a sürgősségire. A kísérőnk segített lefordítani, hogy mi történt. A kínai korházakról pár dolgot… Most én is megtapasztalhattam, amiről eddig csak halottam. A sűrgösségi egy rémálom volt. Ahhoz, hogy kapjon egy tolószéket, először ki kellet fűzetnie kb. 20.000 Ft-t, amit majd később vissza kaphat. A sűrgösségire érkezőknek, egy sorszámot kell váltaniuk, amiért persze füzetni kell. Ez még plusz 5600 Ft volt. A várakozók között volt aki egy rakatt papirzyepivel próbálta elállítani az orvérzését, volt aki elvágta valamilyét, aki félig ájultan ült a széke, a sorjára várva. Egy óra után végre sorra került Isa. A kórházba csak páran kísértük be, a többiek pedig város nézésen voltak. Ezután beküldtek minket egy terembe, ahol kb. 150 szék lehetett. Itt kaptak az páciensek infóziót, na de, ahhoz, hogy találjunk egy helyet, ahol megkaphatja az infózióját , körbe-körbe kellet sétálgatni, majd ha valaki eltávozott, le kellett foglalnunk a helyet neki. Gyönyörű látvány volt félszemű emberek, külnböző betegségben szenvedők között sétálni. Hozzáteszem volt pár páciens, akinek fekvő helye volt, és őket ott, helyben ágytálazták…. Szerintem többet, jobb ha nem mesélek a kínai kórházakról, meg a higiénia szintről. Isa végül 3 ifúziót kapott, kb. 4-5 órát töltött a kórházban. Én mikor lefolyt az első infúzió nem bírtam tovább. Aki ismer, tudja, hogy nem bírom az ilyen látványát, így visszamentem a hostelbe, mielőtt én is elájulok… Sajnálom, hogy ott kellet hagynom, de így is ott maradtak vele elegen. A legjobb barátai, plusz a kísérőnk. Az infúzióért mint elmondták 10.000 Ft-t fizettek. A lényeg, hogy mire visszaértek, már sokkal jobban volt Isa. Levonva a következtetést a kínai kórházakról: akár a sürgősségin is meghalhatsz, ha nem fizetsz… És ezt bátran kijelenthetem az összes kórházra itt. Ő már nem először volt ilyen ehlyen. Hogy miért történt mindez? Tápanyag dús ételt már nagyon régen ettünk, a szervezetünk vitamin hiányban szenved, hideg van, így nayon könnyen megbetegszünk. Ez legfőképpen a rossz táplálkozás oka. Itt minden étel olajban áll, 5percnél tovább semmit nem főznek, és az összetevők fele műanyag… Én karácsony óta beteg vagyok, köhögök, náthás vagyok, és egyszerűen nem tudok meggyógyulni. A lakásban nincs fűtés, nincs egy melg hely sem, amire normál esetben megfázott embereknek szüksége van. .. Így marad a meleg tea, és a melegítő párna, amit othonról küldtek szüleim. Ezért, és még sok mindenért is életem végéig hálás lehetek…
Na de visszatérve Sanghajra!! A kórházi eset után este elmentünk sétálni a Jangce (?) partjára. Két órát sétáltunk, a város nagyon hangulatosan ki volt világítva. :D Ezután reggelig fent voltunk páran, és élménybeszámolót tartottunk, kinek minlyen az élete Kínában címmel. Sok mindenen érdekes dolgot, szomorú tényt megtudtam. Mint kiderült, már rengetegen cseréltek családot. Volt arra is példa, hogy a testvérrel kellet közös ágyon osztozni, de ők már az első hónap után családot cseréltek. Kedden volt az utolsó napunk Reggel korán keltünk, és megnéztük a TV tornyot. Ez a legmagasabb épület Sanghajban. A belépő 5000 Ft-volt, de megérte a látványért. Gyönyörű kilátás nyújt az egész városa. Volt egy olyan rész, ahol padló üvegből volt, így a város felett több száz méterrel sétálhattam. Ezután még sétálgattünk, megebédeltünk, majd visszamentünk a táskákért, és indultunk a reptérre. Egy dolgot megfogadtam az első nap.. Taxit soha többet itt. Metróval mentünk. A repülőnk este 20:30kor volt. A metróval bizonyos gondjaink akadtak. Le volt zára egy rész, így metró vonalat kellett cserélni. Már ekkor késésben voltunk. Mikor azt hittük, hogy a jó metrón vagyunk, az egyik állomáson elindult visszafelé. Így a következő megállónál leszálltunk, azt sem tudtuk hol vagyunk, természetesen senki nem beszélt angolul, így végül kínaiul kiderítettük, hogy hova kell mennünk. 45 perccel a repülő indulása előtt még a metrón voltunk. A reptérre érkezve gyorsan megkérdeztem az első biztonsági embert, hogy merre kell menünk, majd bőröndöstől a repülő tér egyik végéből szó szerint a másik végéig rohantunk. A Shanghaji reptérről meg simán elmondthatom, hogy HATALMAS. 30 perccel a gép indulása előtt becsekoltunk, majd rohanhattunk a kapuhoz, biztonsági ellenőrzés stb… Nagyon para volt, hogy elérjük- e a gépet. Végül sikeresen beszálltunk. Ez volt életem eddigi legrosszabb repülő útja. Minden 10 percben belekeveredtünk egy légörvénybe, tehát rázós egy útunk volt. Összességében: kb. minden nap MC Donald’s-ban ettünk, mivel ez volt a legolcsóbb megoldás. Beteg voltam, kínai kórházban jártam, metróztam egy csomószor, a várost láttam éjjel-nappal, egy két híres helyet. Nem lesz a kedvenc helyem, az biztos. Nagyon hasonlít Európához, rengeteg külföldi volt. Nekem minden drágának tűnt, viszont láthattam pár csillagot és a Holdat, napközben pedig felhőket. Ez számomra nagy szó volt, mert Chongqingben minden nap szürkeség, köd, szmog van a levegőben. Még a Napot sem látni. 4 hónap utáán először elhagyhattam ezt a koszos várost. A haza úton honvágyam volt. Elképzeltem, milyen lenne, ha most tényleg haza mennék… Erre még várhatok 5 hónapot.. Késő éjszaka, mire hazaértem, a szobámban az új lakótársammal taláélkoztam. Az erkélyemre a családom kilógatott egy disznó fejet. Nem viccelek. Egy egész disznó fej lóg az ajtó melett. Inkább sötétségben élek a szobámban, de hogy én se az erkélyre nem megyek többet, sem a függönyömet nem húzom el, az biztos…
Az Új év első két hetében minden nap csak tanulással telt. Fél év záró vizsgáink voltak mindenből. Federico és Lea az AFS-es kiránduláson voltak 5 napot. Végül túl vagyok a teszteken, dolgozatokon. Január 13.-a volt az utolsó tanítási napunk. Három hét szünetünk lesz. A kínaiak teljesen meg vannak mostanában őrülve. Mindenki készül a kínai Új Évre, ami január 23.án lesz. Midnen kínai füstölt kolbászt, kutyacombot, kacsacsőrt lógat az ablakon kívülre. Nekem disznó fej jutott, plusz a konyha ablakban füstölt kacsacsőr lóg…. Az utcák mindenütt ki vannak világítva, a bokrokon, fákon, sövényen, mindenen karácsonyfaégő. A nagyobb tereken minden egyes villanyoszlopon sárkány dekoráció. Nagyon hangulatos. Az utcákon az 5 éves gyerekektől elkezdve mindenki petárdázik.. A városból az összes diák hazautazott, az egyetemekről a külföldiek vissza hazájukba, mivel az Új Évet mindenki a családjával tölti. Csak mi maradunk itt… Néha elhagyatottnak érzem magam, mivel az összes barátom hazautazott. Kínából így 5 hónap után néha nagyon elegem van, és úgy elfutnék innen messze, ahol egyedül lehetek, a saját világomban,de ez sajnos itt lehetetlen.
Pár nap múlva fél időnél vagyunk, ezért jelképesn megünnepeltük a fél évünket kínában négyen cserediákok. Lehet emlékeztek, hogy meséltem az első közös vacsoránkról, nekünk cserediákoknak. Vissza mentünk ugyan abba az étterembe, és felidéztük az emlékeket, az első közösen eltölttött napokat, „amikor Orsi nem beszélt angolul”… És tényleg! Hozzáteszem, én ugyan azt ettem, mint 5 hónapja.
Ezen kívül még jártam állatkertben is egyik délután. Ez egy szomorú történet. Az állatok iszonyat pici helyre vannak bezárva.pl. egy barna medve egy 3*3 méteres lebetonozott ketrecben volt…stb…jobb ha nem részletezem.
Ui.: anyum mondta, hogy nagyon sokan kérdezik tőle naponta, hogy, hogy vagyok, miért nem írom a blogomat. Az érdeklődőknek köszönöm az aggódást ;) Amúgy az ok igen egyszerű, nincs internetem. A családom gépéről szoktam szüleimmel beszélni, viszont blogot írni kínai billentyűzetről ékezetek nélkül nem hiszem, hogy olvasható lenne. A család netjét nem tudom használni, mivel senki nem tudja a jelszót a nethez.. -.-’’ Na ehhez külön gratulálok.. Lényeg a lényeg, az iskolába bevittem a laptopom, és probléma megoldva… Nahjó, meg lusta is voltam megírni ennyi mindent..
Mindenkinek további szép napot! Byeeee
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.