Mint ahogy minden kezdet nehéz, ez is az volt.  A családommal elég nehezen jöttem ki, ők nem beszéltek velem, csak nagyon ritkán, így nekem kellett kezdeményeznem. Szerintem nem tudják kezelni a helyzetet, hogy egy idegennel laknak együtt.  Kissé a legelső családomra emlékeztetnek.. Egyik reggel mentem volna iskolába, és amikor felöltözve, útrakészen álltam az ajtó előtt, nem nyílt az ajtó. BEZÁRTAK! megint! 10 percig próbáltam kinyitni az ajtót, de persze nem sikerült. A 10. emeletről pedig nem tanácsos kiugrani az ablakon, így ez sem vezetett megoldásra. Próbáltam felhívni a fogadóanyámat, de nem volt pénz a telómon. Ekkora balszerencsét! Körülnéztem a lakásban, egy pótkulcsért kutatva, de semmi. Bejelentkeztem skypera, hátha a cserediákok közül valaki fent van, és felhívná a fogadóanyámat, de persze sehol, senki.  Találtam egy régi telefont, de az sem működött. Egy óra elteltével megtaláltam a vezetékes telefont, ahonnét felhívtam az osztálytársamat, Federicot, arra kérve, hogy hívja fel a fogadóanyám, és közölje vele, hogy volt olyan drága, és bezárt a lakásba. Felhívta, de a válasz annyi volt, este hatig kell várnom, mivel akkor ér haza. Na remek! Végül az AFS irodából kértek segítséget. Az AFS felhívta az anyámat, hogy nem tarthat bezárva estig.. A megoldás.. amikor az ossztálytársaim befejezték a tanórákat délelőttre, elmehetnek az anyámhoz a kórházba, elkérni a kulcsot, majd eljönni hozzám, de ezután vissza kell vinnem a kulcsot. Így is történt, délre ideértek, jól kiröhögtek, hogy már megint bezártak.. Majd visszavittük a kulcsot, és irány a suli. Már sokszor kérdeztem, hogy kaphatok e kulcsot, a válasz nem, nicns. Az események után az AFS megkérte a fogadóanyám, hogy adjon nekem kulcsot. A történteket ezelőtt nem találtam viccesnek, de utólag visszagondolva az volt. Más. Itt napi egyszeri étkezést kapok, reggelit. Egy kis dobozos tej, és egy szelet tartós kenyér. NYami!!  :/ A jó hír, hogy kaptam egy csomagot otthonról! 10,5 kg kaja. Egy -két ruhaneműt kivéve, mind kaja. J Legutóbbi hétvégén tanításunk volt, és a hétvége hétfőn és kedden volt. Szerdán pedig tanítási szünet volt. Ebben a pár napban az anyám testvérei voltak látogatóba. Egyik este az anyám testvérével 3 óráná t beszélgettem kínaiul, családi fotókat mutatta neki, ő nagyon aranyos volt. A fia pedig ha valamit nagyon nem  értettem, akkor lefordította. Ő 13 éves. ez volt az a pont, amikor kezdtem összeismerkedni a családdal. Végül kulcsot is kaptam. 

Az iskola életről nem sok mindent tudok elmondani.. Szokásos hétköznapok, reggeltől estig tanítás. Reggelente busszal járok iskolába, és haza is , vagy pedig sétálok. A helyi járatos buszjegy 70 Ft. Amikor felszállsz a buszra egy fémdobozba be kell dobni a pénzt, vagy ha bérleted van, az hasonlóan működik mint otthon. Rám az utóbbi érvényes. Federicoval egy emeletes házban lakunk, így sokszor együtt megyünk suliba.  A kínai diákoknak általános iskolában du. 4-ig van tanítás a középiskolákban pedig 20 ,21 vagy  22 óráig.(!!!!!) Tudom, hihetetlen, pedig igaz. Ha dolgozatot írnak, az eredményeket felmutatja a tanár az osztály előtt, így ha valaki jó jegyet kapott, megdicsérve érzi magát, viszont a rossz jegy megaláztatás. Így próbálják ösztönözni őket a tanulásra. Nemrégen prezentációt tartottunk két kínai osztályban az eddigi utazásainkról. Mármint Kínában…  Kicsit izgultam kiállni 60 ember elé, és angolul beszélni…  :P

Új barátokat találtam. Néha a Subway-ben szoktam vacsorázni, és ott összeismerkedtem pár kínaival. Ők  amerikában voltak cserediákok egy évre, ebben az évben befejezték a középiskolát és  megkapták az ösztöníjat amerikai egyetemre.  Suli után egyik este találkoztam velük. Két sráccal és egy csajjal, megvacsoráztunk, jégkoriztunk…

Egyik nap vacsorát főztem gitáros barátaimnak. J Ízlett nekik, persze nem találták elég csipősnek, így a chili elmaradhatatlan volt. Pénteken az egyetemen jártam, 周觅 nevezetű ismerősöm bent volt az egyetem legjobb 10 énekese között, így az utolsó fordulóban szurkoltam neki. Eközben találkoztam Dáviddal is. Majd a verseny után közösen megvacsoráztunk, egész este kínaiul beszéltem, a helyi nyelvjárásban.. Nagyon jól éreztem magam.  Rengeteget hülyéskedtünk :D

Jövő hét szombaton megyek nyelvvizsgázni, remélem sikerülni fog. Két hét múlva pedig Chengdu-ba kirándulni. Már nem sok van hátra ebből az egy évből. Kb. 2 hónap. A szívem két felé húz, nagyon szívesen hazamennék már, és megölelnék mindenkit, viszont nagyon nagyon fognak hiányozni az itteni ismerőseim, barátaim. Kialakítottam egy életet itt, nagyon sok nehézségen át, és egyik napról a másikra ki kell lépnem ebből, és mindent a hátam mögött  hagyni. Rettegek a bucsútól. Őszintén szólva nem szeretnék hazamenni, tudom a családomnak ezt nem esik jól hallani, sajnálom. Úgy érzem én már ide tartozok.  Ha tehem vissza szeretnék jönni a közeljövőben, viszont nem az AFS-el, hanem magánúton, vagy egyetemre. 

Kínában megtanultam sok mindent,  legfőképpen élni. Saját magamról gondoskodni, döntéseket hozni. Magamra főzök, mosok.. sokszor kézzel, takarítok.. gyakorlatilag majdnem teljesen önálló vagyok.

Ezúton egy kéréssel fordulnék mindazokhoz, akik olvassák a blogomat, azaz ezt a bejegyzést látják. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e valaki, akit érdekel az itteni kis életem, érdemes-e írnom ide rendszeresen, tehát ha mégis lenne valaki, aki olvassa, kérlek jelezz vissza, e-mailben az n.orsi2@freemail.hu címre vagy pedig  itt kommentben. Nagyon sokat segítenétek ezzel! Pleaseeeeeeeee!  Előre is köszönöm! J