2011.08.18.-án csütörtökön, 17:10kor indult a gépem Kínába. 1*23 és 1*10 kg-t hozhattam. Ezt szerencsére nem léptem túl. Könnyes búcsút vetem a családomtól, majd utamra engedtek. Nagyon nehezen váltunk el egymástól. Életemben most először repültem, úgyhogy az elején kicsit féltem. Budapestről Münchenbe repültem, majd ott órám volt az átszállásra. A fél repteret végigsétáltam, mire megtaláltam a Pekingi járatot. Különös problémák nélkül felszálltam a gépre. A Lufthansa egy hatalmas gépével repültem. A szárnnyal egyvonalban ültem, középen. Jobb oldalamon egy német, bal oldalamon egy kínai nővel. Az utazás nem volt a legkényelmesebb, 11 órát egyhelyben ülni kihívás volta. A kaja egész ehető volt, bár nem nagyon voltam éhes. A  10. óra után kiborultam, leesett a cukrom, és szédültem. De azért csak megérkeztünk. A Pekingi reptér hatalmas, a reptéren ilyen metrószerűvel kellet a csomagomért elmennem. Amikor kifele jöttem, egy kutyás biztonsági őr megállított, majd kinyittatta a bőröndömet… A reptérközepén kiöntötte a táskámat, és kivett 2 kg. kolbászt, amit egy kínai ismerősömnek küldtek. Nagyon mérges voltam, na mind1… -.-„ Sikerült visszapakolnom. Nagy nehezen megtaláltam Zekun Ki nevű barátomat, a többi  cserediákkal és önkéntessel együtt. Rögtön elvittek minket egy kínai MC Donald’sba. Nem bírtam semmit enni. Hulla fáradt vagyok, 2 órát aludtam.  7 óra az időeltérés. Ezek után haza akartam telefonálni, hogy itt vagyok Pekingben, de a telefonom persze nem működött.  Megpróbáltam telefon automatáról telefonálni, bankkártyával, de persze ez sem működött. 30 yuanért vettem egy kártyát, amiről 4 percet tudtam telefonálni. Legalább otthon tudják, hogy épségben itt vagyok. Találkoztam már dán, svéd cserediákokkal, szerencsére tudunk németül kommunikálni. Háát , nem vagyok túlságosan feldobva a . a helyzetem egyelőre kilátástalannak találom. Remélem minél előbb tudom rendezni a dolgaimat, és elkezdhetek egy új életet egy számomra ismeretlen kultúrában.